Lilypie Third Birthday tickers

2009. november 17., kedd

9/6 hónap

Csak röviden néhány feljegyzés arról, hogy miket is tudok mostanában!
Négykézlábra állva előre hátra hintázok! Sajnos a mászás még csak álom, de lassan annak is el jön az ideje. Kezdek szépen üldögélni, de azért néha még hasonlítok egy részegesre. Négykézlábból próbálok ülni is, de ez annyira bonyolult mozdulatsor, hogy inkább még nem gyakorlom annyit.
A nappalok elég esemény dúsak, mindig csinálunk Anyával valamit. Az éjszakát nagyjából átalszom, kivéve most, mert egy picit náthás vagyok, és nem kapok levegőt.
A súlyom 7,33 kg, a hosszúságom 69 cm.
A dokik akikhez járunk meg szoktak dícsérni, hogy szépen fejlődöm, csak Anya aggódik egy picit, azért mert egy hónapja csak a hintázást mutatom neki, és nem akarok mászni.

2009. november 6., péntek

Hosszú hétvége

Az október 23-i hétvégét Anyáékkal, és a Krisztiékkel vidéken töltöttük. Már csütörtök este elindultunk jól felpakolva az autót, hogy nyakunkba vegyük a Balatont és környékét. Pénteken ebéd után úgy döntött a családi kupaktanács, hogy elmegyünk Sümegre, és megnézzük a Sümegi várat. Az út kicsit hosszú volt, de szerencsére én majdnem végig aludtam. Aztán odaérve tapasztaltuk, hogy Anya meg Apa a két nagy okos :o) nem hozta el a kengurúmat, ezért Apának meg kellett bűnhődnie és egész végig a felsőjében kellett hogy cipeljen, mert a babakocsi kereke egyrészt kitört volna, másrészt pedig annyi lépcső volt a várban, hogy egyszerűbb volt így vinni engem. A vár nagyon tetszett, végig nézelődtem. Apa jól elfáradt a cipelésemben, mert már nem vagyok olyan picike, mint korábban. A várat megjárva, kifáradva és a szép időnek, a jó levegőnek köszönhetően Apa és Én este jót aludtunk. Anya meg folyamatosan Apát zaklatta mert egész éjjel horkolt.

Mint látjátok már a várhoz vezető út sem volt egyszerű, de Apa hősiesen végigcipelt.

Szombaton sajnos nem volt annyira jó idő, sőt még hideg is volt, de ettől függetlenül mi elindultunk a Veszprémi Állatkertbe. Itt már Apának nagyobb szerencséje volt, mert az állatkert úgy lett kiépítve, hogy alkalmas legyen a babakocsival közlekedők számára, így csak a látogatás vége felé kellett hogy kikapjon a babakocsiból, mert addigra untam meg az üldögélést. Amúgy nagyon élveztem a szombatot, láttam egy csomó állatot. Nagyon figyeltem mindenre, hogy legközelebb ha erre járunk akkor már tudjam mondani Anyáéknak, hogy mi micsoda.

A vasárnap már a pakolással a takarítással és a hazafelé úttal telt. És mint mindig, a következő hét elejét leginkább alvással, pihenéssel töltöttem.

2009. október 26., hétfő

Zsúfolt hétvége 2

Kicsit le vagyunk maradva az írással, mert Anyát mostanában nagyon lefoglalom, ezért előre is bocsi mindenktől. Tehát október 09-én Anyáék lepasszoltak a Nagyinak, mert tudták, hogy megint egy hosszú, és programokkal dús hétvégénk lesz. A hétvége majdnem teljesen a Huber családról szólt, mert csak Ők képesek erre, hogy mindent október elejére sűrítsenek be. :) Pénteken lemaradtam Bettyó szülinapjáról, de szerencsére Anyáék képviseltek engem is. Míg Anyáék buliztak, én addig Nagyinál aludtam egy jó nagyot, hogy felkészüljek a másnapi Maya fergeteg partyra. :) A szombati buli nagyon jóra sikerült. Maya barátnőm meglepett mindenkit egy csiribiri tornával amit én is nagyon élveztem, habár meg kell vallanom, hogy ez még nem teljesen nekem való, mert még nem tudtam minden játékban részt venni. Aztán a tortnán én és Anya is jól elfáradt így mi már csak szinte figyelői voltunk az eseményeknek. A sok gyereknek és a tornának köszönhetően hamar rájöttem, hogy miképp kell integetni, így gyorsan megmutattam mindenkinek hogy én már milyen ügyes vagyok.

Pillanatképek a csiribiri tornából

A vasárnap is hosszú volt, ugyanis meglátogattuk Apa rokonait. Ott volt szinte mindenki, így Anyát csak néha-néha láttam, mert én voltam a társaság középpontja, és állandóan valamelyik családtag kezében voltam. :)
Aztán megnéztük Georginát is az unokatesómat, hogy összemérjük, hogy mennyit nőttünk az elmúlt pár hónapban, mióta nem találkoztunk. Hát így a képeket elnézve az a különbség ami korábban meg volt, még mindig fenn áll köztünk. Kilóban kicsit több mint 1 kg, centiben pedig 4-5 cm.



Georgina és a rokonok után még hazafelé beugrottunk Anya barátnőjéhez egy kicsit dumcsizni és kifaggatni őket a közelgő esküvőjükről. Ezek után jól elfáradva még megnéztük Dominiket és az új játékát, majd pedig hazafelé vettük az irányt. Hát azt kell hogy mondjam, este már altatni nem kellett! :)
Ui: Szerintem a csiribirinek és a sok gyereknek köszönhetően hétfőn már kipihenve feltérdeltem négykézlábra, és azóta próbálkozom a mászással.

2009. október 16., péntek

Zsúfolt hétvége 1

Két hete történt, hogy Mira barátnőm szülinapján jártunk! Nagyon nagy szerencsénk volt, mert még nagyon jó időnk volt. Mira 1 éves szülinapját ünnepeltük. Nagyon jól éreztük magunkat, habár én még a sok jó falatból nem igazán tudtam enni, pedig Mirának 3 db tortája is volt! Anya nem engedte, hogy bármelyiket is megkóstoljam, ezért nekem maradt a baba joghurt. :) Aztán sajnos korán le kellett lépnünk a buliról, mert úgy kb. 6 óra fele elkezdett lemenni a nap, és elég hideg lett a kertben. Anya jól betakart, de így is érezni lehetett a hideg közeledtét.




Aztán szombat este, még beugrottunk Krisztiékhez, mert ott voltak a barátaink akikkel már régen találkoztunk. Meg kell jegyeznem, hogy a családom sem teljesen normális. A nagy bolondozások közepette Kriszti előkerítette ezt a gyönyörű parókát nekem, és viccelődtünk rajtam egy picit. Szóval kb 16-17 év múlva ilyen lesz a frizurám! :)

A vasárnap is sűrű volt, ugyanis Anya Keresztanyukájával, és (fele)családjával megbeszéltük hogy elmegyünk a Nagyi Nagynénjéhez. Húúúú, ezt most jól megkavartam. Én már azt sem tudom, ki, kinek a rokona. :) Szóval a Nagyi Nagynénje Csoki néni, aki nem rég költözött el. El mentünk meglátogatni Őt, mi így hatan, hogy mi újság vele, illetve hogy bemutatkozzak Neki. Már az odafele út sem volt egyszerű, mert legalább fél órát bolyongtunk a lakótelepen, mire megtaláltuk a házat ahol lakik. Aztán én jól bekajáltam, mert az út eléggé kimerített. Utána pedig jól viselkedtem, beszélgettem, és egy picit aludtam is. Elég későn indultunk haza, már sötétedett. A pici alvásnak köszönhetően jól végig üvöltöttem a hazafelé vezető utat (pedig ez rám nem jellemző, hogy a kocsiban üvöltök). A hétvége után pedig alig vártam a vasárnap estét, és a hétfőt, hogy jól kipihenhessem magam, és készülhessek a következő zsúfolt hétvégére..... :)


2009. október 12., hétfő

A médiasztár

Talán emlékeztek arra a képre a nyaralásból ahol a Wellness magazint olvasom. Nos az Anyukám beküldte a szerkesztőségbe, ahol annyira megtetszett a kép, hogy az októberi magazinba a szerkesztő levele mellé betették! Elindult fotómodell, médiasztár vagy ahogy mostanság mondják celeb karrierem! Tehát ha valaki megvette az októberi újságot akkor valóban én vagyok benne! Nem csalás, nem ámítás :o))))))

(forrás: Wellness magazin október)

2009. szeptember 29., kedd

A cumi pusztító

Egyik este történt az eset, hogy a jól megérdemelt kanapén alvás után Anyáék nagy nehezen felkeltettek és elvittek tornázni, utána meg jött a fürdés. Persze a kanapén ott hagytunk mindent, köztük a cumit is. Mire mindennel végeztünk addigra az én "nővérkém" rosszalkodott egy kicsit, és adott annak a fránya cuminak. Gondolta biztos, hogy ha nekem olyan jó az a cumi, akkor biztos neki is ízleni fog.
Tehát a bűnös személyleírása: 4 lábú, fehér alapon barna foltok. :) A neve Zigi, habár Anyától gyakran hallom azt is hogy Zizi, és Átok. Nem is értem, hogy miért. Imád engem, ha alkalma adódik, akkor össze-vissza nyalja a kezemet, gyakran meg is csócsálja az ujjaimat, nyáron a talpamat "tisztogatta" mindig. Nekem ez nagyon tetszik, de Anya olyankor fogja a fejét és azonnal letörli a kezemet. De nem is szaporítom tovább a szót, hanem rakom fel a képeket.

itt még épségben a cumim





a bűncselekmény után


és íme a bűnös, aki most már egy picit nagyobb mint itt a képen :)

2009. szeptember 23., szerda

:(

Az utolsó bejegyzés óta eltelt egy kis idő, mely idő a családunk életében nagyon nagy változást hozott. Sajnos ez a változás nem pozitív jellegű volt, mert hát sajnos szeretett Édesapám, Bálint Papija örökre eltávozott tőlünk. A nem írásom fő oka ez volt. Ugyanis egyszerűen nem volt sem lelkierőm sem kedvem ahhoz, hogy bármit is írjak. Pedig Bálint életében azóta történt egy-két dolog és ígérem be is pótolom ezeket a storykat. Csak hát nem olyan könnyű.......