2010. december 2., csütörtök

22 hónapos









Hát elérkezett a december, és a 22. hónap. Tavaly nem gondoltam volna, hogy idén ilyen hamar az év végéhez érünk. Bálint nagyon sokat nőtt és fejlődött az utóbbi hónapokban. Már már néha el is felejtem, hogy koraszülött volt az én kis manóm. De ami a tényeket illeti, azok a következők:
Súlya kb. 12 kg, de mostanában nem mértem, mert nem is hagyja nagyon, hogy lemérjem. A magasságát abszolút nem tudom, csak a ruha méretét, az pedig 86-os. Fogainak száma 12, és most bújik ki a 13. is. Az evéssel nincs gondunk, nagyjából mindent megeszik. Mondhatnám azt is hogy elég haspók, mert bármikor tud enni. Az evőeszközöket már egész szépen használja, már csak ritkán kell segítenem a kanalazásban. Inni teát szeret, és gyümölcsleveket, a vizet annyira nem kedveli. A pohárból való ivás még egy kicsit nehézkes, de próbálkozunk vele folyamatosan. Viszont szívószállal tökéletesen iszik. Az alvás egy álom, az éjszakát nagyon jól végig alussza, napközben pedig minimum 2 órát alszik. Most már hogy ilyen nagy fiú, próbálkozunk a bilivel is. Azt már tudja, hogy mire való, és hogy a wc papírt mire használjuk (habár még elég gyakran letekeri játékból az egész gurigát), de még mindig csak akkor szól, hogy kaki van, amikor már benne van a pelusban. Nagyon szeret a levegőn lenni, bent alig tudom lefoglalni, főleg november közepe óta, amikor is megtanult motorozni. Imád pakolni, és segíteni nekem takarítani. Mostanában nagyon bújós lett, főleg az idegenek társaságában. Amúgy a kezdeti rosszasága néha már eltűnik, kezd szófogadóbb lenni. De ettől függetlenül még mindig nagyon csibész! Szeret beszélni, mára már egészen jól kimond szavakat. Próbálja utánozni amiket mi mondunk, ezért már nagyon oda kell figyelnünk, hogy mit is mondunk előtte. Úgy tűnik a karácsony őt is érdekli, mert a díszeket amiket kitettem a szobájába, arra mindig mondja, hogy szép. Úgyhogy remélem ő is karácsony őrült lesz, mint a családunk. Mindent összefoglalva, mindenki nagyon meg van elégedve a fejlődésével. Sokan mondják, hogy már észre sem lehet venni rajta, hogy koraszülött volt. De azért ha egy hasonló korú társával találkozunk, akkor egyből kiderül, hogy Bálintnak még van mit behoznia.

3 megjegyzés:

  1. Boldog hófordulót Bálintka!
    Szerintem már egyáltalán nem látszik, hogy koraszülött volt, nagyon nagy fiú már és nagyon jó fej! :-)))
    Puszi

    VálaszTörlés
  2. Sziasztok, minden gyerek másban ügyesebb a kortársainál. Szerencsére nem egyformák! :-) Nincs elkésve semmivel, nagyon szépen fejlődik, ez a lényeg :-), ja és persze imádjuk! A lányok sokat kérdeznek felőle.
    Nagyon sok puszi
    Lívi, Dia, Gini és András

    VálaszTörlés
  3. Boldog karácsonyt kívánunk! Puszi

    VálaszTörlés