Lilypie Third Birthday tickers

2009. május 28., csütörtök

Születésem története


2009.01.31-én Anyával kórházba kerültünk, mert megrepedt a magzatburok, és szívárgott a magzatvíz. A kórházba menetel sem volt már egyszerű, mert Apa (GPS segítségével) a II. Női Klinika helyett elvitt minket a Tűzoltó utcai Gyerekklinikára. :) A kis kitérő után nagy nehezen megérkeztünk a kórházba, ahol megvizsgáltak minket, és azt mondták, hogy még két napig bent kell maradnom Anya pocakjában, mert még kell egy-két gyógyszert kapnom, hogy ha megérkezem, akkor a tüdőm rendben legyen. A szombat éjszaka elég eseménydús volt, ugyanis a vajúdóba kerültünk ahol csak úgy jöttek mentek a vajúdó kismamák. Ennek hatására én is úgy döntöttem, hogy ki akarok jönni, és Anyának fájásokat produkáltam, amit Anya szinte észre sem vett. A nővérkék szóltak neki, hogy hát a gép fájásokat mutat, és hogy miért nem szólt, hogy rosszul van. Kaptunk még infúziót, és ennek hatására megnyugodtam. A vasárnap elég szomorkás, és unalmas nap volt, aznap szinte egy vajúdó kismama sem jött, úgyhogy szombaton valószínű valami front lehetett, hogy ennyien voltunk a vajúdóban. Majd eljött a hétfő amikor is jött a doktorbácsi (akivel előzőleg meg kellett harcolni azért hogy császármetszéssel jöjjek a világra), aki konzultációt kért, és nagy nehezen beleegyezett a császárba. Több időpont is felmerült a születésemmel kapcsolatban, de végül a délután 4 óra lett a nyerő. Mikor eljött az idő jöttek értünk és elvittek minket a szülőszobába. Anya kapott a gerincébe érzéstelenítőt, és ahogy hatni kezdett azonnal nekikezdtek a műtétnek. 16 óra 14 perckor már kint is voltam és felsírtam. Sajnos Anya csak egy pillanatra láthatott, mert azonnal vittek fel a koraszülött osztályra, és betettek egy inkubátorba. Aznap este Apa még meglátogatott, de sajnos Anya csak másnap tudott jönni, mert csak akkor engedték ki az örzőből.

3 megjegyzés:

  1. Végre-végre elkészült az első bejegyzés!!!!
    Hogy vagytok?

    VálaszTörlés
  2. Sziasztok!
    Köszönjük kérdésed, minden oké. Most egy picit nyűgös a fiú, fáj a pocakja.
    És Maya hogy van? Beteg még? Remélem már minden rendben van!

    VálaszTörlés
  3. Szia Nati!
    Örülök, hogy Te is rászántad magad és blogot fogsz írni. Nagyon szuper, mert így legalább mi is nyomonkövethetjük pici Bálint életét.
    Millió puszi nektek:
    Timi és Blanka

    VálaszTörlés