A legfőbb vágyam 6 hét után az volt, hogy végre már Bálint is kerüljön haza. Alig vártam, hogy elérje a 2 kg-ot, mert ez volt az a súlyhatár amitől már haza adják a kórházból. (megjegyzem, hogy ha valakinek szintén koraszülött babája lesz (de inkább ne legyen), még véletlenül se irasson súlyhatárt a védőnő által végzett környezettanulmányra, mert akkor a kórház csak afölött a súlyhatár felett adhatja ki a babát). Eljött hát március 13. amikor is 2180 grammal Bálintot a délutáni órákban haza hozhattam. Le sem tudom írni mennyire örültem annak, hogy végre a pici fiam is haza jöhet velem. Amúgy két esélyes volt a hazajövetel, mert a doktor csak dél körül mondta tutira, hogy délután kiengedi Bálintot. Az öröm mellé persze társult egy kis aggódás is, hiszen haza hoztam egy csöpp gyerkőcöt, akit sajnos a nővérkék jobban ismertek mint én. Azt sem tudtam hol fogjam meg, olyan kis törékenynek látszott. Az aggódásomat csak fokozta az a tény is, hogy Bálintot mikor haza hoztam nem tudott még rendesen szopizni, és csak gyógyszertári cumiva (tudjátok azzal a régi barna színűvel, amit rá kell húzni az üvegre) tudott enni. Így amikor megpróbáltam neki a jobbnál jobb cumisüvegekből adni a kaját, akkor döbbentem rá, hogy mennyire gyenge még, és hogy nem tudja megenni belőle a tejcsit. Nagy nehezen sikerült egy pár darab ilyen gyógyszertári cumit beszerezni, így szerencsére Bálintot tudtam etetni. Be kell valljam az első pár éjszakát nem sok alvással töltöttem, na nem azért mert Bálint sírt, hanem azért mert szinte féltem elaludni. Bálint nagyon jó baba volt, hangja csak akkor volt amikor éhes volt, és abból látszott még hogy mennyire pici, hogy csak evett és aludt, evett és aludt, evett.......
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése