Lilypie Third Birthday tickers

2009. július 15., szerda

Nyaralás

Először is mindenkitől bocsi, hogy ilyen sokáig nem jelentkeztünk, de a múlt héten nyaralni voltunk, előtte meg nagyon sok dolgunk volt, mert hát a kötelező orvoshoz járást nem lehetett kihagyni. Hogy a legelején kezdjem, szerencsére az orvosnál nem volt semmi gond. Neurológusnál jártunk, aki a meglévő tornák mellé, egy újabb gyakorlatot iktatott be. Aztán meglátogattuk a védőnénit, aki 07.01-től nyugdíjba ment, úgyhogy elbúcsúztunk tőle. (Kiváncsian várjuk az új védőnőnket.) Aztán jött hozzánk a háziorvos, aki beadta az oltásaimat, és megvizsgált. Szerencsére mindent rendben talált, így hát 07. 04-én kicsit nehézkesen, indulhattunk is nyaralni. (Azért nehézkesen, mert ez a nyaralás pakolás szempontjából felért egy költözéssel) A Balaton környékére mentünk Zsombi barátommal és a szüleivel. Vasárnap pedig csatlakozott hozzánk az unokatesóm Dominik is. Szerencsére volt részünk jó időben is ezért egy párszor lementünk Anyáékkal pancsizni a Balatonba. Első alkalommal Apával fürödtem a Balatonba, ami nagyon jó volt, ugyanis aznap nagyon meleg volt, és hát én is szenvedtem a melegtől. Másnap Anyával fürödtem a Balcsiban, ami annyira már nem tetszett, mert egy kicsit hideg volt a víz. De azért mindkét alkalommal sikerült annyira felfrissíteni magam, hogy utána jót aludjak a parton. Persze ismét a vidéki levegőnek, és a sok alvásnak köszönhetően sokat fejlődtem egy hét alatt. Elkezdtem nézegetni a kezemet. Egyre többet beszélgetek. Néha, néha próbálgatok átfordulni, de mindig csak véletlenül jön össze. :) Átalszom teljesen az éjszakát. És ami a legfontosabb, hogy kezdem a fejemet egész szépen megtartani. Néha még elég nagyokat "bólogatok", de azért próbálkozom. A kaja viszont még mindig elég rázós kérdés. Anyának a héten elfogyott a teje, úgyhogy maradt a tápszer. Kanalazni annyira nem szeretek, mindig üvöltök, így anyának sok türelemre van szüksége ahhoz, hogy elkezdjek gyümölcsöket, főzelékeket enni. A gyümölcsleveket nagyon szeretem, de csak úgy, hogy ha cumisüvegből kapom. Szóval nem egyszerű velem.
Amúgy a nyaralás nagyon jól sikerült, Zsombi barátom többször beszélgetett velem, az ő étvágyát látva, én is több tápit ettem. :) Az Anyukája mondókákat mondott nekem, aminek én nagyon örültem, és nagyokat mosolyogtam Neki. A Dominik, pedig a tornában segített Anyának és Apának, és mindig felvidított a kocsiban. Voltunk kirándulni is Tihanyba, ahol én persze jó nagyot aludtam. Jó kis nyaralás volt ez, remélem lesz még ilyen a nyáron.


Én a napsátor alatt, már felfrissülve.
Zsombival a parton.


Anyával a Balcsiban

Apával sétálunk Tihanyban


Játszótéren Domcsi, Zsombi, és Kriszti. (én itt is egy jót aludtam)



Séta a parton Domcsival

1 megjegyzés:

  1. Örülök, hogy jól éreztétek magatok és ilyen zökkenőmentes volt az első vakáció. Klassz hogy bevittétek a vízbe picurkát :-)
    Mi is nem rég voltunk Tihanyban, és a városi séta alatt Blanka is nagyokat aludt :-)
    Evéshez sok türelem kell az elején, főleg nála. Kitartást!
    És csak így tovább a menni fog ez a forgás, fejtartás ... stb.
    Ügyesek vagytok!!!!

    VálaszTörlés