











Fodrász előtt és...










Megjegyzem, remélem te is így fogsz kinézni a tortaevés után. :o)
25-én Nagyihoz mentünk ebédre. Én elég fáradt voltam, mert 24-én nem sokat tudtam aludni. De azért jó volt Nagyinál is, mert itt végre ehettem egy kis sütit is, ami kimondhatatlanul ízlett! Aztán Anyáék még beszélgettek egy kicsit, és indultunk haza, mert délutánra elég nyűgös, és morci lettem. Mondjuk ehhez a morcossághoz hozzátett az is, hogy december 6. óta jött az első fogam, és karácsony tájékán kezdett kibújni a második is. Vicces volt, mert Anya az első fogamat szinte észre sem vette.
26-án úgy volt, hogy Apa-Mamiék jönnek hozzánk, de mivel Mami eltörte a csuklóját, és szinte az egész napjukat a kórházban töltötték, így nem tudtak jönni. De azért Nagyi, és Krisztiék átnéztek hozzánk, és ha már itt voltak, akkor meg is ebédeltünk. Apa szokásához híven sütött egy fincsi mákos sütit, Anya meg a husihoz készített egy kis köretet. Én pedig úgy gondoltam, hogy ha már ott áll az a fránya fa, akkor megnézem, hogy mi is ez igazából, így hát odamásztam a fához és jól megrángattam az egyik díszt. Szerencsére nem történt semmi baj, ezért hát elkezdtem rendszeresen odamászni a fához. :o)
Összefoglalásként, ha jobban belegondolok, a Karácsonyunk nem is szólt másról csak a kajálásokról, az új ízek megismeréséről. Persze az ajándékok amiket kaptam mind zenélős játékok, ráadásul csak akkor tetszik mind, ha egyszerre zenélnek, így nap mint nap boldogíthatom vele a szüleimet.
"Karácsony készül, emberek!
Szépek és tiszták legyetek!
Súroljátok föl lelketek,
csillogtassátok kedvetek,
legyetek újra gyermekek,
hogy emberek lehessetek!" (Wass Albert)
Minden Kedves blog olvasónak Kellemes Karácsonyi Ünnepeket kívánunk!